cukrászda [nikki & nath]

nikki & nath

Szörnyű belegondolni abba, hogy nekünk, felsősöknek, nem adnak valami igazán tápláló kosztot ahelyett a moslék helyett, amit legalább hússzor szolgálnak fel egy héten különböző körettel. Ma például borsó volt egy húsnak álcázott akármivel. Most kérdem én, ilyen körülményekről álmodik egy ember a halála után?! Hát, nem, egyáltalán nem! A jobbik esetben a Mennybe vagy pedig a Pokolba kerül, míg, a hozzám hasonlóak ide. Halvány elképzelésem sincs arról, milyen lehet Odaát, ha itt így bánnak velünk. Ugyanakkor, talán szerencsésnek mondhatjuk magunkat már csak azért is, mert nem egyből a pokolbéli izzó lángokban kötöttünk ki.
Csendben sétálok végig az utcákon annak reményében, hogy még ilyen késő este is nyitva van legalább egy cukrászda. Bár, már nem egyszer hagytunk ki egy-egy éjszakát a koleszos társaimmal csak úgy, minden ok nélkül, amikor jóformán egyetlen boltot sem találtunk zárva.
Alig pár háztömbnyire lehettem, amikor megpillantottam egy pislákoló táblát, amelyre különböző betűtípusokkal "Cukorbár" volt felírva. Nem tűnt túl nagynak azokhoz a vendéglőkhöz képest, ahova unalmamban a vacsora, illetve az ebéd után el szoktam járni. Sőt, a körülötte lévő, viszonylag nagynak mondható épületek is elég sokat nyomtak rajta. Mindenesetre a színes villogókkal, a rendezett környezettel és a halvány sárgára festett falai elég megnyerőnek bizonyultak akárhonnan is vesszük szemügyre.
Átfutottam az úttesten és habozás nélkül benyitottam az üzletbe. Alig voltak bent ahhoz képest, mennyire felkapott ez a környék. Viszont így legalább nem kell órák hosszat várakoznom, míg valamikor a közeljövőben sorra kerülök.
Karba tett kézzel végigpásztáztam a pult fölé illesztett menüsort. Temérdeknyi finomság volt feltüntetve, egyszerűen lehetetlennek tűnt választani közülük. Majd kisvártatva megakad a tekintetem az extra csokis brownie-n. Legutoljára a földi emberként ettem ilyet.
Közelebb araszolok a pulthoz, ahol egy kedves pincérnő várja, hogy felvegye a rendelésemet.
- Egy extra csokis brownie-t, legyen szíves! - Még be sem fejeztem, máris eltűnt a nő és valószínűleg a konyhába igyekezett. Én pedig egy szekrénynek nekitámaszkodva várok, hogy kihozzák a süteményemet.

ez a hozzászólás nikki számára készült nath jóvoltából, egészen pontosan 311 szóból áll, melyek mindegyike a civil twilight - letters from the sky című számára íródott. egyéb megjegyzés: bocsi a minőségért és a mennyiségért =/ .

nath&nikki

Ez a nap is eltelt. A suli unalmas volt, akárcsak akkor, amikor még éltem. Mindenhol ugyanolyan, sehol sem tudnak olyat tanítani ami engem is érdekel. Suli után úgy gondoltam, hogy meglepem Victoria-t, átsurranok a szobájába és elleszünk az éjszaka. Vacsi után, már ha ezt lehet vacsorának nevezni, átmegyek hozzá. Vagyis átmentem volna, már rég, ha nem mászkálnának mindenütt felügyelők, vagy mik. Igazából semmi feladatuk nincs, arra kellene figyelniük, hogy aludjunk, és ne mászkáljunk át egymáshoz, ne maradjunk fent sokáig. Nem is figyelnek, nem értem, miért vagyok még mindig itt. Régebben a halál utáni életet egyáltalán nem így képzeltem el. Abban reménykedtem, hogy lélekvándorlás vagy, és újjászületek, valaki más testében. Mondjuk... Vagy szellemként bolyongok, megszállok embereket, és visszatérek a családomhoz, nem tudom, de az biztos, hogy nem ilyennek gondoltam ezt az egészet. Ebben az egészben, egyedül Victoria a jó, de vele se leszek sokáig, van egy olyan érzésem. Nem vagyok egy ragaszkodó típus... Eddig egy ember volt, akihez mindenkinél jobban ragaszkodtam, de róla inkább nem beszélek.
Szóval itt ülök a szobámban, és szórakozok az egyik virággal, közben repülök, ide-oda. Ez is egy jó dolog. De több tényleg nincs. Alig várom, hogy kikerüljek innen, és elégjek a pokolban, vagy talán a sátán oldalán kínzom majd a halottakat. Az már szinte biztos, hogy a mennybe nem kerülök, sok rossz dolgot elkövettem már... Amivel nem igazán lehet bekerülni a mennybe. De az egyébként is unalmas hely lehet. Hárfázó, jóindulatú angyalokkal vagy körülvéve. Ha így nézel a dolgokra, a pokol sokkal jobb. Amíg így elmélkedek kajaszünetet tartanak a felügyelők. Én is megéheztem. És már Victoria-hoz sincs kedvem átmenni, inkább kiugrok a városba, enni valami normális ételt. Már késő este van, lehet, hogy semmi sincs nyitva. Vagy mégis? Séta közben egy világító cukrászdát. A táblája is villogott, a fala meg halványsárga volt. Jól nézett ki, nekem tetszett. Kiköpöm a rágómat a cukrászda melletti kukába, és belépek az épületbe. Szép-szép, teli színekkel. Tetszik. A pultnál egy pasi áll, beállok mögé. De mire sorra kerülök a pultos csajszi már el is tűnik. A fiú, aki meglepően ismerős, nekidől valaminek, nem látom minek, mert eltakarja. Közben - szerencsére - megérkezik egy másik pultos lány.
-Szia, szeretnék egy tiramisut, egy macis mignon-t és egy olyan nyalókát, ahhoz az asztalhoz - mondom végig mosolyogva, a végén egy üres asztal felé mutatva. Mikor kinyögi, hogy rendben, egy erőltetett mosollyal az arcán, elindulok, majd leülök ahhoz az asztalhoz, amire mutattam. Már várom a sütijeimet, imádom az édességeket, és szeretek is enni. A barátaim mindig csodálták, hogy hogy nem hízom el... Én se tudom rá a választ, de kihasználom a lehetőséget, az már biztos!

ezt a hozzászólást nath számára írtam, egészen pontosan 428 szóból áll. hozzá szeretném még fűzni, hogy nem lett a legjobb, és légyszi nézd el, ha értelmetlen mondatokat írtam. a hozzászólás írás közben pedig nobody moves - boys fk girls című számát hallgattam.

nikki & nath

Az emberek - már amennyi emberség megmaradt bennük - kezdtek elszállingózni a cukrászdából és azzal a ténnyel találtam magam szemben, hogy már csak én, valamint egy hosszú, szőke hajú lány van a teremben. A korából következtetve valószínűleg a Dirge-be jár, de nem állíthatom ezt száz százalékig biztosan, mert ugye vannak olyan egyének, akiknek a haláluk után adódik egy olyasfajta lehetőség, miszerint vagy beilleszkednek a környezetbe, vagy pedig átlagos, egyszerű halandókként folytatják az életüket immáron ezen a vidéken. Ők amolyan elkallódott lelkek is lehetnének, ha egy földi szemével közelítjük meg a dolgokat. Hirtelen nem tudom eldönteni, jó életük van-e az ilyesfajtáknak. Lehet, egész életükben arról álmodtak, hogy valami módon kikászálódnak például a családi vállalkozásból s az új, lehetőleg a szebb jövő érdekében sorsukkal ellenszegülve egészen mást kezdenek el csinálni. De az is lehet, hogy ebből a hihetetlen álomból semmi sem lesz. Én a magam módján véghezvittem, amit véghez akartam vinni elszakadván mindennemű családi köteléktől - már amennyire családnak lehet nevezni egy árvaházat.
Az ismeretlen lány rendkívül sok mindent kért annak ellenére, hogy nőből van. Semmi bajom sincs azokkal, akik szeretnek enni, sőt! Talán velük jövök ki a legjobban, már csak azért is, mert nem nyavalyognak folyton az alakjuk miatt. Kivételt képeznek azok, akik bánatukban nyúlnak a táplálékhoz vagy bulimiások. Ahw, addig még minden rendben van, hogy a keserűségüket kimutatják, na de akkor miért tömik a hasukat? Miért nem mennek el például futni?
Miután a leányzó elment az egyik üres asztalhoz, a pincér kisvártatva kiért az ő és az én ételemmel. Még mielőtt kikászálódott volna a kissé kopaszodó ember a pult mögül elé ugrottam, egy barátságos mosoly kíséretében kikaptam a kezéből a tányérokat, majd csak ennyit mondtam: "Kiviszem őket!". Nem vártam meg, hogy szóljon valamit, vagy hogy ellenkezzen. Így ő is jól jár és én is - mert legalább megismerem azt a leányt.
Mindössze két asztal volt közte s köztem. A karomra helyezett két tányér a kitűzött uticél végén megremegett, de még idejében visszabillentem a másik oldalra. Semmi kedvem nincs ahhoz, hogy a padlóról egyem fel az ízletes brownie-mat.
Bepördültem ahhoz az asztalhoz, ahol ült, majd egy szempillantás alatt lepakoltam az Ő adagját. Az enyém még a kezemben volt, legalább lássa, mennyi illem szorult belém, még akkor is, ha vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen a megérzéseimre hivatkozok és nem várom meg azt, amíg valaki válaszolni próbál nekem. Minek?! Csak időpazarlás, ha azt vesszük, mennyi mindent megtudhattam volna már az alatt a pillanat alatt.
- Nem baj, ha csatlakozok? - inkább kijelentésnek hangzott, mint mondjuk egy ártatlan kérdésnek. Hiába, javíthatatlan vagyok.
- Mondd csak, nem lesz az neked egy kicsit túl sok? - tekintetemmel az étel felé bökök a mondandóm végén miközben kihúzom a vele szemben lévő széket és ráülök.

ez a hozzászólás nikki számára készült nath jóvoltából, egészen pontosan 446 szóból áll, melyek mindegyike a tolvai renáta - hagylak menni című számára íródott. egyéb megjegyzés: végre elértem a kitűzött szószámot. (:

nath&nikki

Leülök a nem túl puha, de nem is kemény székre, előveszem a telefonom és játszani kezdek rajta, amíg megkapom a sütijeimet. A játék unalmas, inkább elteszem a telefonom. Tekintetem már komoly, nem mosolygok, csak azt a szőke hajú fiút nézem. Mikor pillantásunk összetalálkozna elkapom fejem, és félve pillantok vissza rá. Biztos láttam már valahol, ismerős az arca, de... talán összekeverem valakivel? Mindegy is. De azért tovább nézem őt. A pultnál egy nem túl fiatal, kedvesnek látszó ember jelenik meg, két tányérral. A szőke srác elveszi tőle mindkettőt, az egyik az enyém, a másik gondolom az övé. Mondd valamit a pasasnak, de nem hallom, csak látom, hogy mozog a szája. És elindul. Felém. Nem hiszem, hogy ő a pincér, de sebaj. Egyre közelebb van, én meg egyre jobban mosolygok, de azért nem ül hatalmas vigyor az arcomon. Megérkezik, megáll, és elém teszi a tányéromat. Rápillantok a süteményekre, legszívesebben egyben megenném az egészet, de nem akarok undorító lenni. Hozzá se kezdek, a fiú még mindig mellettem áll, és nem szeretem, ha néznek, miközben eszek. Megkérdezi, hogy csatlakozhat-e, én meg jó hangulatomban vagyok, miért ne?
-Persze, miért is ne? - mosolygok a fiúra. Kedvesnek látszik, talán az is. Majd meglátjuk milyen, lehet, hogy egy bunkó, aki csak ágyba akar csalogatni. A pasik már csak ilyenek, kiszámíthatatlanok. Én meg csak pofára ejteni tudom őket, egyet kivéve, akivel már elképzeltem az egész életem... Mielőtt meghaltam. Hiányzik, meg minden, de biztos talál magának egy másik csajt, talán már talált is. Hiába, nekem itt van Victoria, aki elfeledtet velem mindent, és eszembe juttatja, hogy más vagyok, nem vagyok egy átlagos lány, és nem is leszek. A fiúra pillantok, aki leül, és még egy kérdést szegez hozzám.
-Nem, ennél már többet is ettem, és a koleszban nem igazán ehető a kaja... - nevetem el a végét, majd a macis mignon-ról, leszedem a marcipán macit, félre teszem. Azt majd utoljára. Kezembe veszem a villát, és levágok egy apró darabot a zöld mignon-ból. Pisztáciás. Az egyik kedvencem, bár én mindegyiket szeretem. Rágás közben is a velem szemben ülő fiút nézem.
-És neked az nem kevés? - kérdezem, és újabb falatot vágok az apró édességből. Amint választ kapok jön is a következő kérdés. Szimpatikus, meg akarom őt ismerni! Vagyis jött volna a kérdés, de teli szájjal ugye nem beszélünk, és nem akarok túl tapadósnak, nyomulósnak tűnni, hogy már egyből mindent meg akarok róla tudni. Inkább vágok még egy kicsit a süteményből...

ezt a hozzászólást nath számára írtam, egészen pontosan 397 szóból áll. hozzá szeretném még fűzni, hogy nem a legjobb, de ígérem lesz jobb : ). a hozzászólás írás közben pedig rihanna - unfaithful című számát hallgattam.